Fő szponzorunk:
 
 
További támogatók:
alphadesign honlapkészítés
bamako, 3mérnök
 
 
felhasználó:
 
jelszó:
   

 
bamako csapat
Tarts velünk Bamako-ba 2008-ban is!

A tavalyi élményeken felbuzdulva ebben az évben is elindulunk a nagy kalandot jelentő túrán.
 

3m terminál, samsung, bamako csapat

 

Sivatag, forróság, homoktenger és terepjárós kalandozás, humanitárius segítségnyújtás. Egy küldetéssel párosított verseny, ahol korántsem egymás legyőzése, hanem a felfedezés és a biztonságos érkezés a cél.

Van-e még valami olyan határtalanul felszabadító érzés, mint saját magunk felfedezni a fekete Afrika sivatagi hangulatát? Persze, mire Afrikába érünk túl kell jutni a zsúfolt Európa számos városán és országútján, s ez legalább olyan veszélyes, mint a sivatagi autózás.

Már hetek óta készülünk, készítjük lelkünket az indulás pillanatása, amikor magunk mögött hagyhatjuk a hétköznapi élet gondjait és elkezdődik a szabadság varázsa.

Közel 8000 km át a zöld Európán, a homokkal teli sivatagon keresztül Mali fővárosába.
Honlapunkon figyelemmel kiísérheted kalandjainkat, hiszen a blog és fotógalériánk folyamatosan tudósít élményeinkről.

Tarts hát velünk Bamakóba 2008-ban is!

 

3m terminál, samsung, bamako csapat

 

Az útvonal. Ugye, impozáns?

 
 

Verseny és túra útvonal:

A hivatalos versenyútvonal 8760 kilométer lesz a 2008-as futamon. Az útvonal összeállításánál figyeltek arra, hogy a túra kategóriában indulók ha egy picit le akarnak maradni, pihenni, lazítani, várostnézni, akkor utol tudják ők is érni a mezőnyt.

Például ha valaki Marrakechbe és Casablancaba akar menni az kihagyhatja a Jan 16, 17, 18 etapot és Jan 19-én találkozhat a mezőnnyel. Vagy ha valakinek Mauritániában technikai gondjai adódnak az Noukchottban szerelhet 3 napig kihagyja a Jan 21 és 23 etapot és Jan 24-én Kiffában találkozhat a mezőnnyel.

Európai szakasz: Az európai szakasz változatlan marad az előző évekhez képest. Budapestről rajtolunk. Velencében töltjük az első éjszakát majd a Franica Riviérát támadjuk be és döngölünk le Dél Spanyolországig.

Aki Európát ki akarja hagyni, az komppal átmehet Genovából Nadorba. Gyorsan kell száguldania, mert Jan 12-én este 9-kor megy a komp.

Marokkó és Nyugat-Szahara: A kelet marokkói Nadorban hagyjuk el a kompot. Marokkóban az izglamas Atlasz hegység és kősivatagos szaharai részek után az oázisok világán haladunk át Zagora, Foum Zgid és Tata érintésével. A 2008-as futamon újdonság lesz Smara városa, ahol eddig még nem járt a Bamako mezőnye.

Mauritánia: Mauritániában megkezdődik az igazi homoksivatag. Az első ejszakát a tengerparton töltjük a sivatagban Bou Lanoar városa közelében. Majd átkelünk a Banc Darguin National Parkon, ahol idén is megrendezzük a Bamako Beach Party-t.

Nouakchott után Afrika szíve fele vesszük az irányt, de még egy kemény sivatagi napot túl kell élnünk Tidjikja és Kiffa között. Mali: A első mali nap első felében véget ér a betonút és offroad szakaszokon kell megküzdeni a szavannával.Nara városa mellett ér véget az elsô etap.

Másnap vályog kunyhók, bozótos szavannák, fekete nők, oh, oh, oh Afrika. Segouban ér véget a második mali etap, ahonnan már vagy betonút viszi a kisfiúkat vagy pedig egy látványos, de kemény szakasz a férfiakat Bamakoba.